en-Történelmi lovagi játékok Sümegen

15/11/2018 14:37

Sümegen szerdánként és szombatonként (a főszezonon kívül, főszezonban keddtől szombatig) történelmi lovagi játékokat tartanak, amelyet mindenképpen érdemes megnézni, mert nemcsak kicsiknek, hanem nagyoknak is hatalmas élmény. 


Ha már Sümegen járunk, akkor tervezzük úgy a napunkat, hogy délelőtt bevesszük a Sümegi várat és a Tarisznya várat, megnézzük a Püspöki palotát és a Plébánia templomot. Majd látogassuk meg a több, mint 500 éves palota pincét, ahol vegyünk részt egy borkóstoló délutánon (előzetes egyeztetés szükséges) és élvezzük a ősi idők hangulatát. Este pedig a lovagi torna után vegyünk részt egy középkori lakomán, együnk kézzel-lábbal kacsát-libát, ahogy egy ilyen történelmi és középkori nap után illik. 

Majd este miután visszaértünk a Villába (kevesebb, mint 10 perc alatt), nézzünk fel a csillagos égre és emeljük poharunkat a lovagiasságra és térjünk nyugovóra, mert holnap új nap virrad.